K. Szilvia írása
A lányom, Hanna, mindig is egy szorongó gyermek volt, már születésétől fogva. A családunk nagyon összetartó és támogató, de már óvodáskorában észrevettük, hogy félénkebb és visszahúzódóbb, mint a többi gyerek.
Első osztályban azonban egész jól beilleszkedett, elkezdett barátkozni, és nagyon jól teljesített az iskolában is. Ennek ellenére gyakran panaszkodott erős hasi fájdalmakra, különösen reggelente, de este sosem fájt a hasa.
Az előző évben emiatt körülbelül 20 napot hiányzott az iskolából, és elkezdte kerülni az iskolai kirándulásokat is, mert attól félt, hogy buszbalesetet szenvednek.
Hanna sokat aggódott, főleg amiatt, hogy valami baj történik vele vagy a családunkkal. Nem tudott elaludni a dolgozatok előtti éjszakákon, és egyre nehezebben viselte, ha mi, a szülei, nem ugyanazon az emeleten voltunk vele a házban. Esténként ragaszkodott ahhoz, hogy teljesen biztosra menjen, hogy a ház minden egyes zuga biztonságos – attól félt, hogy betörők jönnek. Néha annyira bizonytalan volt, hogy állandóan a megnyugtatásunkat kérte, és ezek az állandó aggódásai és az iskolából való kimaradásai minket is nagyon megviseltek.
Hanna életében szerencsére nem történt semmilyen traumatikus esemény, mégis azt tapasztaltuk, hogy egyre jobban elhatalmasodik rajta a szorongás. Nem tudott aludni, iskolába járni, kirándulásokra menni, vagy dolgozatokra készülni anélkül, hogy teljesen kimerült volna a stressztől.
Egy idő után már mi is éreztük, hogy ez több, mint egyszerű aggodalom vagy félelem. A szorongása elkezdte megnehezíteni a mindennapi életét, és sajnos azt is megtudtuk, hogy ha ez így folytatódik, a későbbiekben komolyabb problémákhoz, például hangulatzavarokhoz vagy akár függőségekhez is vezethet.
Persze, minden gyereknek vannak félelmei, de Hanna esetében ezek a félelmek tartósak voltak és folyamatosan visszatértek. Nem egyszerűen átmeneti dologról volt szó, hanem hónapok óta tartó, makacs szorongásról.
Ő például szinte képtelen volt elviselni, hogy külön legyünk tőle, vagy hogy egyedül menjen iskolai programokra. Mindig újabb és újabb kérdésekkel bombázott minket, állandó megnyugtatást várt tőlünk, és a legapróbb dolgok miatt is súlyos szorongást élt át.
Néha szó szerint lefagyott a félelemtől, máskor pedig hisztizett, ha valami olyan helyzetbe került, amitől félt. Az ilyen pillanatokban nem tudtuk, hogyan segítsünk neki. Az éjszakák is nehezek voltak: alig aludt, a hasa fájt, és folyamatosan panaszkodott különböző testi tünetekről, mint a fejfájás vagy a légszomj.
Végül, miután már nagyon sokat aggódtunk érte, elvittük egy szakemberhez, aki megerősítette, hogy Hanna szorongásos zavarral küzd. Tudtuk, hogy valami nem stimmel, de ez segített megérteni, mi zajlik a lányunkban. Rendszeresen szorongott, ami miatt nehéz volt az iskolai élet, a barátokkal való kapcsolattartás, és még az otthoni helyzet is.